Chapter 37-Az előadás II.

Chapter 37-The performance II.

Yunohe szemszöge:

Idegesen pillantottam le a ruhámra... Egyedül várakoztam, miközben a többiek már a párjukkal voltak...
-Hol van már Taemin?-szorongattam a telefonomat a kezemben, miközben azon gondolkodtam mi van, ha nem ér ide időben...
-Yunohe, tönkreteszed a körömlakkot-kiáltott rám a sminkesem, én pedig óvatosan lenéztem a kezeimre, amelyről a festék egy része lepattogott már...
-Sajnálom..-hajtottam le bűnbánóan a fejemet.
-Ezt újra kell csináljuk. Sunmi, a körömlakk nem lett elég tartós, helyre hoznád?-Sunmi fáradtan slattyogott oda mellém, hogy újra elkészíthesse a körmeimet, én pedig megígértem magamban, hogy ezután veszek neki egy kis csokit, hiszen az én hibám, hogy tönkrement a munkája.

-Hunyd le a szemeidet és pihenj egy kicsit, olyan nyúzottnak tűnsz-mondták nekem a lányok.
-Csak ideges vagyok egy kicsit. Szeretnék jól alakítani a mai napon.
-Nagyon csinos leszel, Taemin nem is fogja tudni majd levenni a szemeit rólad-suttogta a fülembe Sunmi, míg én elmosolyodtam a tükörben. 
-Remélem...-pirultam el.
-Ugyan, ez teljesen biztos, csak rád kell nézni: tökéletes haj,smink, körömlakk, és a ruhád... hát az sem egészen rossz darab..-mondták, én pedig lenéztem a számomra túlságosan rövidnek tartott ruhámra, amit nem tudtam kötni sehova..
-Mindig a ruháimat szidjátok, pedig ez tökéletes... Állj fel egy kicsit járkálj benne, meg próbáld a táncot-mondta a stylist-om, én pedig úgy tettem, ahogyan azt meghagyta nekem... Nos az eredmény nem sült el jól, mert elszakadt a miniruha alja.

-MAMMA MIA! Dios mio! Most mit tegyünk? Nincs nálam még egy ilyen ruha-siránkozott a stylist, miközben próbáltam megnyugtatni.
-Ne aggódj, majd felveszem az egyik saját ruhámat-mosolyogtam.
-Arra nem lesz semmi szükség-kiabált be valaki hátulról. Odakaptam a fejemet, hogy lássam ki vonja kétségbe a szavaimat... Hát persze, hogy Taemin...
-Taemin!-takartam el a ruha szakadását a kezeimmel.
-Nem mintha így nem tetszenél, de tudod ezt az oldaladat szeretném, ha csak nekem tartogatnád-vigyorodott el önelégülten.
-IDIÓTA-dobtam meg az egyik fésűmmel, ő azonban nevetve kitért a támadásom elől és nyomott egy puszit az arcomra.
-Ne legyél olyan haragos, nem azért jöttem be az öltöződbe.
-Hát akkor? Mit szeretnél?-érdeklődtem morcosan.
-Először is, gyere ide, ülj le mellém-paskolta meg a kanapén lévő helyet maga mellett.

-Taemin, erre most nincs...
-Gyere ide-kért a kezét kinyújtva, így hát leültem.
-A mai előadásunkra leszek a legbüszkébb akármi is történik, mert veled adhattam elő ezt a számot, érted?-simította meg az arcomat, majd a hajammal kezdett játszani óvatosan.
-De nem leszünk készen, nem lesz meg semmi az előadáshoz.
-Ssshh, minden megvan... benned-csókolt meg lágyan a kanapén, majd a stáb füttyölésére, tapsolására külön váltunk.
-Szeretlek.... és szeretném, ha elfogadnád tőlem ezt az ajándékot, hiszen ez az első élő fellépésed... Tessék-lépett hátrább, felvett egy hatalmas dobozt, majd az ölembe tette.

-Taemin, mi ez az egész?-kerekedtek ki a szemeim.
-Csak nyisd ki-kacsintott rám, én pedig mosolyogva vettem le a szalagot a tetejéről, majd emeltem fel a doboz fedelét.
-Te jó ég! Ezt nem gondolhatod komolyan... Ez... gyönyörű... -emeltem ki a ruhát.
-A méreteidet Sarah-tól kértem el, remélem tetszeni fog.
-Viccelsz? Imádom, köszönöm-ugrottam a nyakába.
-Oh, milyen szép a szerelem. Sunmi, segítsétek bele a ruhába, aztán meglátjuk hol vágjunk bele.

A ruha egy kettőre rám került, és csak tátogni tudtam, tényleg pontosan illett rám.
-Ez... tökéletes-mondtam ki a gondolataimat halkan.
-Talán, ha levágnánk miniruhának, akkor is jól állna és akkor tudnál táncolni.
-Jaj, tényleg a tánc, akkor muszáj lesz levágni, igaz?-biggyesztettem le a számat.
-Nem lesz meg a tánc-vágott közbe Taemin.
-Micsoda? De hát már ezerszer begyakoroltuk.
-Nem illik az előadás koncepciójába, most pedig gyorsan csináljátok meg a sminkjét, körmét, haját, mert 10 perc múlva kezdés. Ezek után mindannyian belehúztunk a dologba, Taemin pedig a saját öltözőjében készült fel, így nem csodálhattam meg öltözés közben, ahogyan azt ő tette, de mint tudjuk a bosszúnak is eljön az ideje egyszer...

A mikrofont nézegetem a színfalak mögött, hát tényleg eljött ez a pillanat is, végre kiállhatok a színpadra én is. Kicsit feszengek, de mielőtt eluralkodhatna rajtam a félelem, Taemin jelenik meg a hátam mögött és von forró ölelésbe.
-Na végre megtaláltam a legcsodálatosabb lányt ma este... Készen állsz?-suttogott a fülembe.
-Csak akkor, ha te is-mosolyogtam rá, miközben a színpadra sétáltunk kézen fogva.

A zongorához ültünk mindketten, de mielőtt megszólalt volna az első akkord Taemin a közönséghez szólt:
-Ezt a dalt a legcsodásabb lánynak szánom, akitől az eszemet vesztettem az utóbbi hónapokban. Yunohe, köszönöm...-csókolta meg a kezemet gyengéden, majd megszólalt az első akkord, én pedig a szavai varázsa alatt állva kezdtem el énekelni a dalunkat:

A dal rólunk szólt az egymásra találásunkról, a bizonytalanságainkról egymással kapcsolatban, majd az újbóli kapcsolatunk felépítéséről. Akkor és ott különlegesnek éreztem magam, hogy ott lehetek a színpadon Taemin-nal és nem azért, mert ő volt a SHINee maknae-ja, azért mert ő volt az, aki mellettem állt, aki megértett, aki a másik felem volt. Mi voltunk Bonnie és Clyde, Superman és Lois, ég és föld, nap és hold, yin és yang. Ha nem voltunk együtt furcsán felbomlott az egyensúly mind bennünk, mind a környezetünkben. Ő volt az igazi nekem és én neki, mindketten tudtuk ezt, habár nem az első pillanattól kezdve, talán csak most értettem meg igazán mennyire fontos is nekem a lénye...

A dal végeztével felálltam, de megbotlottam a ruhámban, Taemin időben kapott el, miközben hátradőltem és emelt fel a karjaiba.
-Éreztem, hogy el fogsz esni-nevetett rám, miközben a közönségünk tapsviharral jutalmazta azt, ahogy Taemin a karjaiba vett.
-Nekem viszont fogalmam sem volt róla... De zuhanás közben tudtam, hogy elkapsz...
-Mindig elkaplak, ez a dolgom-léptünk a színfalak mögé.
-Nem mondtad, hogy másodállásban bébicsőszködsz.
-Csak akkor, ha ilyen lányokra kell vigyázni, vagyis pontosabban rád-kacagott rajtam, miközben fülig vörösödtem.
-Mit gondolsz milyenek voltunk?-kérdeztem terelve a témát.
-Mindent beleadtunk és ahogy mondtam számomra ez volt a legkülönlegesebb előadás.. Remélem tudod, hogy még, ha nem is nyerünk, akkor is elviszlek valami különleges helyre, csak PSY-jal kell beszéljek..
-Ssshh, nem is tudod milyen remek helyen vagyunk most, mert nekem az a legkülönlegesebb hely, ahol te meg én vagyunk... 

{ONESHOT} Christmas miracle

 Karácsonyi csoda

Yugyeom szemszöge: 

Egy újabb koncert, aminek vége van... A fiúk elfáradtak rendesen, de még a fan-találka hátra van. Nekem egy dolgon jár az agyam csak, még hozzá anya szavain és a hazugságomon...

A koncert előtt egy órával:

A telefonom csöng, miközben a sminkesek az utolsó simításokat végzik az arcomon, a fodrász pedig a hajammal van elfoglalva. A kezem a telefonom után nyúl, majd ránézek a kijelzőre és sóhajtok egy nagyot: 'Anya'
-Szia, Anya! Hogy vagy?-kérdezem mosollyal az arcomon.
-Yugyeom, drágám. Minden rendben van, nyakunkon a tél, de apáddal megvagyunk.
-Igen az időjárás nem éppen a legjobb, az utak eléggé csúszósak, vigyázzatok!
-Ne aggódj, kisfiam. Nos az a helyzet, hogy felhívtam a menedzseredet, a fiúkkal lejöhettek hozzánk egy kis időre karácsony tájékán. Itt lesz a bátyád is a barátnőjével. Tudod a bátyád barátnőjének, Hyemi-nek van egy barátnője, aki szintén átnézne hozzád. Mit szólsz? Szép, okos, bájos kislány, éppen az egyetemet végzi, és még plusz munkája is van....
-Anya, állj meg egy kicsit- pislogok nagyokat, hogy elfelejtsem anyám kerítőnős terveit.
-Mi a baj, drágám?-az agyamban gyorsan kutattam megoldás után.
-Nos, anya... Már van barátnőm-mondtam ki halkan a számomra is nehezen hihető hazugságot.
-Oh, kicsoda? Nem is mondtad... Az egyik lánybandából?
-Nem, nem, dehogyis... Ő csak egy átlagos lány, anya.
-Remek, alig várom, hogy megismerhessem, hozd el őt! Megyek elmesélem apádnak!-bontotta a vonalat gyorsan, mielőtt megakadályozhattam volna.

* * *

-Yugyeom, figyelj oda egy kicsit-ébreszt fel a gondolataimból Jackson.
-Baj van?-nézek rá kérdőn, mert nem értem mi a gond.
-JB már kb. ötödjére kérdezi meg ugyanazt a dolgot, mégis mi van veled?
-Ne haragudj, csak anyám partiján gondolkodtam.

-Most hogy mondod alig várom az idei buliját. A bátyád menyasszonya is ott lesz elvileg-vigyorgott rám kajánul Jackson. Ezek szerint már ők is tudnak mindenről. Kíváncsi voltam, mikor kezdenek el piszkálni.
Jackson-ra néztem... Csak a megfelelő alkalomra várt, hogy megszívasson. Nem hagyhattam.

-Hallottuk, hogy van egy csinos barátnője is-kacsintott rám JB.

-De még milyen barátnője!!!-tette alá a lovat Bambam.

-Srácok, elég legyen-kezdtem.

-Hogy fogsz ebből kimászni, Casanova?-kacagott élvezettel Jackson. Én pedig hozzá vágtam az első díszpárnát, ami a kezem ügyébe került. A szöszke kikerülte, majd kinyújtott nyelvvel ült vissza a helyére.

-Ha tudni akarjátok beszéltem már anyával... Nagy gondban vagyok...

-Mi történt?-kérdezgetett Mark csendesen. Úgy tűnt ő itt a legkomolyabb jelenleg.

-Azt mondtam van barátnőm...-de nem tudtam folytatni, mert a srácok beleröhögtek a képembe.

-Ekkora gebaszban nem is lehetnél. Gratulálok a probléma megoldáshoz, Romeo!-gúnyolódott nyugodtan Jr.

-Inkább azt mondjátok meg mit tegyek?

-Kérd fel az egyik lányt az ügynökségünktől, biztos szívesen elkísérnek minket és kisegítenek-mondta Mark őszintén.

-Nos, azt mondtam anyának, hogy egy átlagos lány a barátnőm...-hunytam le a szememet fájdalmasan.

-Idióta vagy, Yugyeom... Remélem tudod-csapott a homlokára Youngjae.

-Ez nem kérdéses, de hogy mászok ki ebből?-hatalmas csend, míg végül Bambam meg nem világosodott.

-A fanok... Itt csak ők segíthetnek. Ki kell válassz egyet, aki elég normálisnak tűnik-jött az ötletével.

-Jó, de... Mégis mikor válasszam ki?

-Mondjuk most? Már jönnek is dedikálásra. Ha meglátod a kiszemelted csak szólj és a biztonságiakkal leszereljük neked-magyarázott Jackson a tervet szövögetve. Több időnk nem maradt, mert be özönlöttek a rajongók. Egytől egyig ugyanúgy néztek ki, ugyanolyan pólóban. Minden rendben ment, mindegyikük érdekes volt, de egyikük sem kötötte le a figyelmem hosszabb időre. Míg végül az egyikük fel nem bukkant Jackson-nal. Hosszú, sötét haja a vállára omlott. A lightstick a kezében lógott, de a pólója meglehetősen snassz volt, nem a megszokott Got7 pólót viselte. Egyre tovább néztem... Szemüvege alól mosolygós szemek néztek vissza rám, miután elkapta a tekintetem. Youngjae megbökött, majd belesuttogtam a fülébe:

-Ő lesz az...

-Biztos vagy benne? A szemüveges, mosolygós lányra gondolsz? Aki egyszerű pulcsiban jött?

-Teljesen biztos. Őt viszem anyáék partijára. Elvégre ki mondana nekem nemet?-kuncogtam fel boldogan.

-Legyen úgy, de előbb végezd el a dedikálásokat.

* * *

A dedikálás után az öltözőbe mentem. Már vártam a pillanatot, hogy újra lássam a lányt, akit nyugodtan bemutathatok majd anyáéknak, legalábbis remélem. Az ajtót kinyitva szembetaláltam magam vele. Érdeklődve nézelődött körbe a szobában. A kitett púdereket vizsgálgatta, mindent a kezébe vett.
-Azt hiszem nem szoktak mások cuccaihoz nyúlkálni-szólítottam meg, miután hangtalanul közelebb léptem hozzá. Kiejtette a kezéből a púdert, ami beterítette a padlót és egy kevés az arcomra is juthatott, mert halk kuncogásba kezdett, amint rám nézett.

-Ne haragudj, én csak kíváncsi voltam-szabadkozott.
-Semmi gond, a rajongók kíváncsiak mindig. Már megszoktam. De térjünk a tárgyra-mondtam, miközben próbáltam lehessegetni a púdert az arcomról.
-Ömm.. Rendben, de nem ott van a púder, hanem a másik oldalon-próbáltam megtalálni, de a kezemre nem ragadt több fehér paca.
-Segíthetek?-kérdezte. Egy pillanatig vártam, majd bólintottam. Az apró ujjai egyre inkább közeledtek felém. Az érintése puha volt és a tenyere meleg. A szemeivel egyre csak az arcom púderezett arcát figyelte, én pedig a szemeit. Egyre közelebb mentem hozzá a tudtomon kívül. Mit csinálok?
Mire végzett már csak centik választottak el az ajkától. Egyszer csak felnézett, majd kicsit elhúzódott. Megköszörülte a torkát:

-Tehát miről akarsz beszélni? -a lehelete édes volt, kíváncsi lettem volna az ajkai ízére, de itt üzletről volt szó.

-Az anyám partit rendez... -kezdtem bele nehezen.
-Igen?-húzta fel a szemöldökét. Nem tudtam hogyan is kellene elhívnom hiszen most találkoztunk először.

-A fiúk is ott lesznek, és a fanok közül kiválasztottunk egyet, aki eljöhet velünk decemberben a szüleim házába egy hétvégére. Jelen helyzetben ez a valaki te vagy. Gratulálok-hazudtam, akár a vízfolyás.

-Micsoda? Ne viccelj!-sikkantott egyet, majd rám vetette magát és az ölelésébe vont. Pár percig így ültünk egymás mellett, majd hátrább húzódott.

-Oh, ne haragudj. Először a púder, most meg letámadlak. Nem szándékos, én csak tényleg meg vagyok lepve és örülök.

-Ezek szerint eljössz?-kérdeztem reménykedve.

-Ez nem kérdés. Ott a helyem-kacsintott rám. Én pedig boldogan sóhajtottam fel. Barátnő szerzés: pipa. Az álbarátnőnek megmondani szerepkörét: katasztrófa...

* * *

Az utazás kellemesen folyt. A fiúk sokat viccelődtek Hana-val, aki egy percig se hagyta szó nélkül a csipkelődéseiket. Tetszett ahogy visszavágott nekik. A srácok elég sokszor próbáltak kínos helyzetbe hozni, de mindig megkerültem a dolgot, és szimplán a vendégem szórakoztatására fordítottam az időt és az ő megismerésére. Az út alatt kicsit közelebb kerültünk egymáshoz, de nem annyira, hogy valóban a barátnőmnek hívhassam Hana-t anya előtt....

-Drágáim, végre ideértetek. Yugyeom bátyja is nemrég ért ide, Eunjung-gal. Alig vártam már, hogy megjöjjetek-ölelte meg egyesével a fiúkat. Hana-t a hátam mögé bújtattam nehogy anya egyből letámadja, habár tudtam, hogy máris őt kutatja a szemeivel.

-Anya-mosolyogtam rá, miközben megölelt.

-Hála az égnek, hogy itt vagy. De hol van...?-leselkedett.

-Itt is van-vezettem elő Hana-t a hátam mögül a kezét fogva.

-Szerbusz, Yugyeom anyukája vagyok-mosolygott rá. Hana a kezét nyújtotta anyám felé.

-Üdvözlöm, Hana vagyok. Rajongok a fiáért-nevette el magát, miközben egyre vörösebb lett az arca. Anyám nem fogta meg a kezét. Aggódva néztem kettejüket, de anya magához húzta Hana-t és szoros anyai ölelésbe vonta, ahogy előbb a fiúkat. Hana kicsit zavarodott volt, de ő is megölelte anyát. Én csak reménykedtem, hogy megúszom ép bőrrel a hétvégét....

-Gyertek beljebb, gyerekek-mosolygott ránk.

-Gyere-fogtam meg a kezét Hana-nak. Ugyanolyan puha volt, mint emlékeztem.

Hamar körbevezette Hana-t a házunkban. Közben megmutatta a gyerekkori fotóimat, amiknél égőbbek már csak a videók lettek volna. Hana mindegyik képre azt mondta, hogy aranyos kis kópé voltam, de egy percig se hittem neki. Anya végül odaadta neki az egyik kis kori képemet, én pedig egyre vörösebb lettem, ahogy anya valóban úgy kezelte Hana-t akár a barátnőmet. Hana viszont úgy kezelt engem, mint rajongása tárgyát.

-Már megágyaztam mindenkinek-mondta anya, miközben leültünk az asztalhoz és nekiálltunk enni.

-Hogyan ágyaztál meg?-nyeltem félre az asztalnál ülve.

-Természetesen mivel nincs elég szobánk így a fiúk kettesével vagy hármasával alszanak együtt. A bátyád szobáját a bátyádnak és a barátnőjének készítettem elő. A te szobádat pedig Hana-nak és neked hagytam meg. Tudod milyen szűkösen vagyunk-nevetett fel anya, a fiúk pedig egyből újabb röhögésbe kezdtem.

-Ezt jól megkaptad Yugyeom-csapott vállon Jackson. Legszívesebben belefordítottam volna a fejét az elénk helyezett puncsos tálba, de persze az neveletlenség lett volna. Így eltökéltem, hogy akkor csinálom mikor nem lesznek tanúk az esetre.

Az ebéd után mindenki visszavonult egy kicsit, hogy kipakoljon. Hana anyával maradt a konyhában, hogy segítsen neki elpakolni. Fél füllel próbáltam a beszélgetésüket elcsípni, mert nem akartam, hogy anya bármilyen fura dologról faggassa.

-Na és mit gondolsz a fiamról, Hana?-kérdezett anyám.

-Nagyon rendes velem. Meg is lepődtem, mikor mondta, hogy ide jövünk. Azt hiszem ez elég személyes lehet neki.

-De hát a családhoz tartozol, igazán örültem, mikor Yugyeom felhívott és elmesélte, hogy jössz. Tudod ritkán hoz el bárkit is ide a fiúkon kívül-kacagtak együtt, én pedig hangos léptekkel betoppantam, mielőtt anyám tovább ecsetelte volna boldogságát. Ki tudja talán még az unokák iránti vágyát is felhozta volna....

-Mit csináltok, lányok?-tettem fel a kérdést, mint desszertre éhes farkas. Anyám csak megcsóválta a fejét, Hana pedig megmutatta mit hozott.

-Hoztam egy kis házi süteményt, ami azt illeti. Gondoltam miért ne?-vonta meg a vállát, miközben tálcára tette az igen finomnak látszó sütiket. A derekát átkarolva igyekeztem a másik kezemmel a tálcához érni, de Hana figyelmét ez se terelte el:

-El a mancsokkal-csapott rá a kezemre.

-De hát... Azt hittem a süti azért van, hogy megegyük-gúnyolódtam.

-Arra, de csak miután kitettem mindent-magyarázott vigyorogva.

-Na, csak egyet!-hisztiztem, de Hana hajthatatlan volt.

-Egy kis morzsát?-alkudoztam.

-Nem, nem. Kizárt dolog. Az előbb ettünk. Ne legyél éhenkórász-gúnyolódott ezúttal ő. Nem hagyhattam, hogy így menjenek a dolgok, így amint letette a sütis kosarat megragadtam a derekánál fogva és felemeltem.

-Mit csinálsz? Tegyél le. Nehéz vagyok-akadékoskodott.

-Ha nincs süti, akkor megeszlek téged-duzzogtam továbbra is, miközben egyre közelebb húztam őt és a fogaim éppen a nyakához értek volna, de ő elfordult és helyette az ajkaink értek össze. Lassú, alig-alig csók volt ez, de megbizonyosodhattam, hogy Hana ajkai valóban édesek, akár a cukrozott eper.
-Hát ti meg mit csináltok?-tette fel huncutan a kérdést Jackson. Abban a pillanatban letettem Hana-t.
-Mi csak... Mi...-hebegett össze-vissza, majd elszaladt eper piros arccal..
-Csak incselkedtek egymással, akár a párok-somolygott az anyukám. Jackson pedig ismételte a szavait gúnyolódva. Eskü megnyuvasztom, ha vége ennek az egésznek.

-Anya, ha nem gond én most...
-Persze, menj csak utána... Annyira aranyos volt, mikor elpirult... Szerintem odáig van érted, kicsim-suttogta, majd cinkos mosollyal hagytam ott a konyhában, miközben tudtam, hogy valószínűleg ez életem legnagyobb hazugsága...

* * *

Hamar leszállt az est... Bármennyire akartam Hana-val beszélni vagy a fiúk foglalták le vagy engem foglaltak le a fiúk.. Így csak este tudtunk újból találkozni a szobámban.  –Nos, ez lenne a szobám. –mutattam körbe.

– Szép! –mondta nekem nagy, félénk mosollyal.. 

-Van egy fürdő oldalt, az ajtón túl, ha szeretnél elmenni fürdeni, akkor használd nyugodtan. –Jól van. Akkor elmennék, ha nem gond. –Azaz ajtó nyílik a fürdőbe, addig én elmegyek egy kis nasiért.

–Rendben,köszi!- Gyorsan beiszkolt a fürdőbe, én pedig kimentem a nasiért. Éppen nyitottam az ajtót kezemben a nasis tállal, mikor a látvány , nos mellbe vágott. Az üvegtál kiesett a kezemből, és szilánkok szóródtak szerte-széjjel. Hana egy szál törölközőben állt előttem.... Nem tudtam, hogy én vagyok-e vörösebb, ő vagy a törölköző. A tekintetem rátapadt... Ő pedig egyre kínosabban érezte magát.

-Ne haragudj, de... Elfordulnál?
-Ööö... Jaj... Az én hibám...-fordultam el lángoló arccal, amíg ő felöltözött.
-Hozok egy lapátot, amivel felszedem a földre került szilánkokat, addig ne lépj sehova. -Rendben.
Felszedtem az üvegdarabokat a földről, amit tudtam kézzel, a többit pedig a lapát segítségével. Mindent szépen eltüntettem, nyugodtan dobtam le magam az ágyra, mikor Hana felkiáltott:
-A kezed!-lépett mellém és óvatosan megfogta a kezemet.
Erőteljes, de vékony vércsík száguldott le a tenyeremről az ő kezére.
-Várj egy kicsit, ezt fertőtleníteni kell-húzta elő a kis táskájából a fertőtlenítőt és a kötszert. El kellett állítania a vérzést. Egyre több zsebkendő hullott a földre, de végül sikerült elállítani a vérzést...A fertőtlenítő égetett...
-Aúúú...

-Maradj nyugton, ne izegj-mozogj össze-vissza-szúrt le, miközben a kötszert készítette elő.

A szemeimmel már egy ideje nem a kezeimet néztem, hanem Hana arcát és szorgosan munkálkodó ujjait.

-Kész is vagyunk!-fejezte be, majd mosolyogva felnézett rám, míg engem egy láthatatlan erő hátulról tolt egyre közelebb hozzá. Mégis mi folyik itt? Ő Hana, az egyik rajongóm és jelenleg a kamu barátnőm... Mégis mi van velem?
 

Úgy látszik az eszem már nem próbált meg logikusan gondolkodni, elvesztettem az irányítást magam felett... És hogy kit hibáztathatok érte? Csakis azokat a mélybarna szemeket, amelyek most is érdeklődve néznek... Én pedig egyre közelebb hajolok, hogy beleveszhessek ezekbe a szemekbe... Miután birtokba veszem az ajkait, észreveszem, hogy még mindig ugyanolyan lágyak az ajkai, mint az első csókunknál. Olyan törékenynek tűnik, hogy félek gyorsabb tempóval kárt tennék benne, így csak finoman, lassan forrnak össze ajkaink. Meglepetésemre átkarolja a nyakamat a karjaival, majd a hajamba túr. Gyengéden az ágyra fektetem, majd fölé emelkedek. A csókok egyre hosszabbak, szenvedélyesek... A derekát ölelem, miközben a puszta érintése is felperzsel. Ahogy egymásba feledkezünk, mindketten egyre erősebben zihálunk...

-Mit csinálunk?-kérdezte Hana tőlem. A szavaitól megdermedek... Remek kérdés, mit is csinálunk mi ketten, miközben csak barátok vagyunk?

-Ne haragudj-engedem el a derekát, miközben felülök az ágyon. Hana a vállamra teszi a kezét:

-Az én hibám... Sajnálom, illetve a délutánit is-suttogja fojtott hangon.

Nem válaszolok... Nem tudok mit mondani... Neki nem jelent semmit ez az egész? Nem kellek neki? A kezem a lepedőt szorongatja, veszem észre... Kifújom a levegőt, majd felállok.

-Kimegyek egy kicsit, ha nem haragszol. Próbálj meg aludni-mondom halkan, míg ő csak bólint.

Az éjjelt a lent kialakított próbateremben töltöm. Senki sincs ébren, csak én. A gondolatok vadul cikáznak át a fejemben, de ahelyett, hogy bárkivel is beszélnék, táncolok. Az iPod-on lévő számok egymás után következnek, néhányszor pihenek, de egész este táncolok és reggelre hulla fáradtan és izzadtan dőlök le a padlóra...

-Yugyeom?-lép be Bambam, én azonban alig érzékeltem a jelenlétét.

-Mit akarsz?-nyögöm a padlóról kimerülten, miközben feltápászkodom és átveszem az egyik tiszta pulcsimat és nadrágomat.

-Anyukád mindenhol keresett. Most kezdenénk az ajándékbontást, de a kedves fia sehol. Mégis mit csináltál egész éjjel?

-Táncoltam...

-Alvásról hallottál már, ember?

-Egy kicsit kiakadtam... Hana-val nem úgy alakultak a dolgok, vagyis úgy, de nem... Szóval érted..

-Semmit sem értek... Mi történt?

-Megcsókoltam, és tovább is mentem volna, de...

-De? -nézett rám zavartan, összeráncolt homlokkal.
Nem akartam neki bevallani, hogy nem kellek Hana-nak... Hazudtam hát.

-Hana az álbarátnőm... Azért jött el velünk, hogy anya ne keríthessen nekem senkit, utálom mikor kerítőnői szerepben érzi magát. Nem köthetem le magam, te is tudod-keveredtem bele a hazugságaim hálójába...Hangos puffanás hallatszott kintről.. Az ajtó becsapódott, valaki meghallott minket... Francba...

-Szép volt, Yugyeom-csóválta meg a fejét Bambam.

-Mondd, hogy nem Hana volt az...-kértem reménykedve, de legbelül tudtam, hogy ő volt az...

-Ő volt...-de be sem fejezte, mert én már ki is vágtattam a hideggel nem törődve. A kertünkben sehol sem láttam.. Francba...

-Bambam, mondd meg anyáéknak, hogy kések.. Meg kell találjam Hana-t.

-Várj egy kicsit...-mondta Bambam, lehajolt és felvett a földről egy becsomagolt ajándékot.

-Ez a tiéd-nyújtotta át, zsebre vágtam, majd elindultam a keresésére.

Nem mehetett messzire... Az utcákat jártam, de sehol sem látták, bárkit is kérdeztem meg... Egyre hidegebb lett, én pedig nem tudtam, hogy Hana mennyire öltözött fel a hideg ellen. Gyorsan meg kellett találnom, mielőtt még meg nem fagy.  Egész délelőtt a keresésével foglalkoztam, de senki sem látta... Anya többször keresett a mobilomon, és kért, hogy menjek haza, de nem adhattam fel.  A városi térkép előtt állva kezdtem kétségbe esni. A földet bámulva próbáltam tervet kovácsolni, majd egyszer csak elkezdtek esni a kis hópelyhek föntről.. A hó egyre nagyobb pelyhekben hullt... El voltam keseredve, egy lehetséges hóvihar rontotta az esélyeimet, hogy megtaláljam... Leültem a padra, majd előhúztam a   zsebemben lévő ajándékot és kibontottam... Egy hosszú kék sál volt benne...
-Tudta, hogy nem bírom a hideget-suttogtam magam elé nézve. A sálat a nyakam köré tekertem, majd megláttam egy levelet. Így szólt:

"Kedves Yugyeom! 

Az utóbbi pár hét csodálatos volt. Ugyanolyan viccesek vagytok a fiúkkal, mint a tv-ben. Jó volt titeket közelebbről megismerni és már előre sajnálom, hogy később minden visszatér a rendes kerékvágásba... Remélem barátok maradunk, habár én egy kicsit többet érzek annál... Nem vagyok egy kicsicsázott lány, akinek mindig tökéletes a sminkje, nem vagyok idol, se nem hozzád való... De az utóbbi pár hétben úgy éreztem én is vagyok olyan jó, mint azok a lányok. Elhittem, hogy talán mégis lehetek én az a lány... Köszönöm, hogy nekem adtad ezeket a boldog heteket. Igazi karácsonyi csoda volt... Légy nagyon boldog örökké és találj magadnak egy lányt, aki azzá tesz... 
Boldog Karácsonyt, Yugyeom! Hana"

A levél megdöbbentett... Szeret? Mégis lehetséges.?. Elszúrtam...
-A picsába...-ordítottam a fagyos szélben a levéllel a kezemben.
-Megtaláltam... Már megtaláltam azt a lányt...-kiáltottam tombolva. Muszáj volt kiadnom magamból a gőzt.
-Te voltál az... Te...-a hangom egyre halkabb lett, ahogy rájöttem mit vesztettem el.
A szél erős lökete kisodorta a levelet a kezemből, én pedig sietve kaptam utána, de már el is suhant. Üldözőbe vettem a levelet, hátha elkapom... Percekig kergettem, majd valaki elkapta a levelet. A kis kezekre nézve kiáltottam oda:

-Az az enyém... -az idegen nem szólalt meg...
-Azt mondtam...-de nem fejeztem be... Ő volt az.. Hajában hópelyhek sokasága... Fázósan húzta össze magát a város terének hatalmas karácsonyfája előtt...
-Hana-szorítottam magamhoz, amint megláttam az arcát.. Hatalmas kő esett le a szívemről, most, hogy meglett...Ő csak mereven, szomorú szemekkel nézett vissza rám. Tudtam mit tettem vele pár perccel ezelőtt a pincénél... Itt volt az ideje, hogy én is valljak:
-Olvastam a levelet... Tudod mi az igazi karácsonyi csoda?-óvatosan megrázta a fejét.
-Az, hogy szeretsz-csókoltam meg szenvedélyesen... A karácsony minden érzését átéltem abban a csókban. Ő volt az én karácsonyi csodám abban az évben és a későbbiekben is...

Vége...

Chapter 36-Az előadás...

Chapter 36- The performance...

http://indavideo.hu/video/Jessica_SNSD_Onew_SHINee_-_One_Year_Later_hun_Egao_Fs

A dal lassan szétáradt a lelkemben, ahogy énekeltem azokról a napokról, amikor Onew-val minden tönkrement... A reflektorok égettek, de nem számított. A családom az első sorban ült, és szurkolt nekem, én pedig megakartam mutatni nekik mennyit fejlődtem a hetek során...

Véget ért az első versszak, milyen kár, hogy a következőt is egyedül fogom énekelni... A számhoz emeltem a mikrofont, hogy folytassam, de ekkor valaki más szólalt nem az én hangomon... Felé fordultam és akkor megláttam... Ő volt az és egyenesen nekem énekelt... Ugyanazzal a fájdalommal a hangjában, mint ami az enyémben is feltűnt... A dal mégis duett lett. A hangok dallamosan csengtek össze, úgy éreztem teljesen egymásra hangolódtunk érzelmileg... A dal a végéhez közeledett, ő pedig egyre közelebb jött...

Megállt előttem, elénekeltük az utolsó hangokat, majd megcsókolt ott, a színpadon mindenki előtt... Lágy, tiszta csók volt ez, de ugyanolyan igazi, mint azok a csókok, amelyeket már elcsókoltunk, és amiket majd elfogunk... A közönség megszűnt számomra, csak ő és én maradtunk... Apró virágszirmok hullottak a nézőtérre és a színpadra... A kamerák mindent vettek, a fényképezőgépek kattogtak... Onew pedig mosolygott, miután külön váltunk a csókból... Lassan levezetett a színpadról, miközben a keze még mindig a derekamon pihent.

Eszméletlenül boldog voltam, hiszen itt volt velem, együtt csináltuk végig ezt az egész katyvaszt. A színpadról lelépve a színfalak mögött a nyakába ugrottam:

-Köszönöm-suttogtam a nyakába.

-Semmiség, ott akartam lenni veled a színpadon. A dalcseréd tökéletes volt.. És a hangod... Luna szép munkát végzett veled, csodás voltál. A családod büszke lehet rád, ahogy én is.

-Te jó ég! Igazad van! Itt van az anyukám és a kishúgom... Hihetetlen.

-Tudom-somolygott.

-Mégis honnan?

-Én hoztam el őket ide... Ahogy írtam.. Elutaztam, ért..-nem fejezte be a mondatot, mert megcsókoltam. Hevesen, jó sokáig... A szenvedély lángolt bennem és benne is... Hálás voltam neki mindazért, amit tett értem..  -Hűha-váltunk külön újra... A sminkesek körülöttünk meghökkenve nézelődtek. Egyre pirongatóbb lett a helyzet mindkettőnknek...

-Na végre... Mondtam, hogy végül minden rendben lesz velük-hallottam Linát a hátam mögül.

-Onew, ha nem haragszol-léptem el tőle nyugodt mosollyal, majd Linához fordultam.

-Én... Köszönöm-mosolyogtam rá lelkesen.

-Nincs mit köszönnöd, hiszen én rontottam el a kettőtök viszonyát... Nagyon sajnálom, de őszintén szeretnélek titeket támogatni a továbbiakban-a szavai bűntudatosan csengtek, de félénk bizalmat sugárzott felém. Minho kis puszit nyomott a feje búbjára, én pedig boldogan fordultam el a turbékolóktól. Úgy látszott végre rendbe jön az életem.

-Sarah!-hallottam meg egy vékony hangot a hátam mögül.  A húgom száguldott felém apró lábain. Kis karja átölelte a nyakam, én pedig felemeltem.

-Te jó ég! Hát itt vagy! Úgy hiányoztál-suttogtam neki örömmel. Össze-vissza puszilgattam a kis arcát.

-Ő hozott ide minket-mutatott Onew-ra.

-Tudom, ő egy barátom-Onew félre nyelte a vizet és látványosan a szívéhez kapott.

-Ez fájt!

-Anya azt mondta, hogy puszilództatok!-nevetett a kislány az arcomba.

-Ilyeneket mondott volna?-habogtam.

-Én nem bánom... Tudod, egészen megkedveltem-suttogott a fülembe.

-Nem csak te-kacsintottam rá.

-Tehát veled marad? Mármint a fiúd?

-Nos, én...-Onew felé pillantottam, aki várakozón nézett rám.

-Igen, drágám... Valami olyasmi-szorítottam magamhoz.

-Átveszed egy kicsit?-intettem a húgom felé, miközben anyát is megpillantottam.

-Én nem tudom annyira jól...-de már át is adtam neki a húgomat, aki rendesen kioktatta Onew-t hogyan tartsa őt rendesen. Kis cserfes!

-Gyönyörű vagy, Sarah-szorított magához törékeny alkatú anyukám.

-Nagyon hiányoztatok! Örülök, hogy itt vagytok mindketten-a szememből akaratlanul is kifolyt egy könnycsepp.

-Az ő érdeme. Ha nem utazott volna 2 órát repülőn, akkor most nem lennénk itt. Igazán figyelemreméltó fiatalember és ahogy megítéltem a színpadon látottakból nemcsak neki tetszel, hanem neked is tetszik.

-Anya-nevettem fel, hihetetlenül viselkedtek mindketten, de nem bántam. A lényeg az volt, hogy itt voltak velem...

A következő részben: Yunohe és Taemin előadása ;) 

Chapter 35-A levél...

Chapter 35-The letter...

Sarah szemszöge:

-Mi az ott a kezedben?-ripakodott rám Onew. Ijedten ejtettem el a füzetet, amit még ki sem nyitottam, csak a fedelét nézegettem.

-Elloptad?-folytatta tovább a kérdezgetést. Nem sok kedvem volt válaszolni, de a vádaskodásra fel ment bennem a pumpa.

-Nem én loptam el! Hanem Lina, aki rám bízta, vissza akartam adni, de a levélen az én nevem van, mégsem nyitottam ki-üvöltöttem rá, mert elegem volt már mindenből és túlságosan fáradt voltam, hogy nyugodtan beszéljek.

-Bontsd ki-jött a felelet. Elképedve bámultam rá. Miről beszél?

-Azt akarom, hogy bontsd ki a levelet!-sürgetett. Aggódva néztem határozott, kemény arcára. Féltem.. Féltem attól, hogy mit tartalmaz a levél, ezért nem nyitottam ki, ébredtem rá. Már nem volt visszaút... Reszkető kezeimmel felbontottam a borítékot és olvasni kezdtem a 3 részre tagolt levelet...

"Kedves Sarah! Nagyon sajnálom mindazt, ami történt. Nem érdemlek bocsánatot a tetteimért, rosszul bántam veled és ezért elvesztettelek, még mielőtt valóban átélhettük volna mindazt, amit én magam előtt láttam már. A legelső találkozásunknál nem tudtam, de ahogy egyre jobban megismertelek rájöttem, hogy fontos vagy nekem... Igazán... A napokban sok ember ébresztett rá arra, hogy ha valamit vagy valakit szeretünk, akkor küzdenünk kell érte. Azt hiszem én idő előtt feladtam a küzdelmet, Sarah. Nem tudom, hogy szeretsz-e vagy utálsz-e, de én még mindig ugyanúgy érzek, ahogy a kezdetekben. Igenis aggódom, ha bajod esik, boldog vagyok, ha jó hírt kapsz, félek, ha megbántalak. Azt érzem, amit te érzel...

Az asszony, akivel találkoztunk és aki segített nekünk álcát kiválasztani a randinkra. A minap nála jártam és adott nekem valamit. Egy nyakláncot, amit még a nagyapám adott neki, amikor szerették egymást. Nem akartam elfogadni, de azt mondta szeretné, ha a tiéd lenne. Sokat jelentesz neki is és nekem is. Akárhogy is szeretném, ha a láncot megtartanád, hiszen neked szánták és én is szeretném, ha a tied lenne. Ezt egy kisebb dobozba tettem neked, hogy el ne vesszen.

Nemsokára itt lesz a fellépésed napja. Aznap oda fogom adni a nyakláncot és megmutatom neked mindezt. Nagyon várom, hogy újra lássalak. Ez a pár nap kínzás volt, csak te jártál/jársz a fejemben. Ezt a megírt dalszövegek is tanúsítják, olyan vagyok, mint egy kamasz, aki most éli az első szerelmét. Taemin ma lepi meg Yunohe-t, azt kívánom bárcsak én is ilyen könnyen tudnék lépni, mint ő, de még nem vagyok készen... Ráadásul ezen a napon elutazom. Neked lesz. Remélem örülni fogsz neki. Olvastam az aktádat és beszéltem a főnököddel. Szerveztem neked egy kis meglepetést. A fellépés két nap múlva lesz, addigra visszaérek a meglepetéssel remélhetően. Vigyázz magadra, Sarah! Szeretlek, Jinki. "

A levél végére érve potyognak a könnyeim. Onew mellettem ül. Nem mozdul, én pedig egyszer csak lecsapok rá az öklömmel:

-Ezt kellett tenned? Napokra eltűnsz? Key-nek kellett vigyáznia rám, míg te eltűntél és én lázasan feküdtem nálatok-kiabáltam, miközben gyengén ütöttem a mellkasát. Nem haragudtam rá igazán, csak feltört belőlem mindaz, amit nem tudtam még kiadni magamból.

-Ami azt illeti, akkor éjjel ott voltam. Key és Jonghyun szépen őrt álltak az ajtódnál, de bementem. Álmodban rúgkapáltál és sikoltoztál, de ott voltam melletted. Kiszellőztettem és....-elpirult.

-Mi és?-kezdtem gyanakodni.

-Megcsókoltalak, míg aludtál... Az ágyadnál maradtam, míg meg nem nyugodtál, utána pedig elmentem, mert féltem, hogy rosszul reagálnál rám.

-Várj! Én azt hittem, hogy Key...

-Nem, én voltam...-felelte halkan.

-A francba veled, Onew... -húzódtam közelebb hozzá és megcsókoltam, míg ő bűntudatosan a földet bámulta. Meglepődve nézett fel...

-Ez most...

-Az volt, amire gondolsz-kacsintottam rá.

-Gyere ide-emelt fel a fehér ruhámban a földről. A lábára ültetett, és magához szorított.

-Rettenetesen hiányzott a hajad illata-suttogta, miközben beletúrt hosszú, hullámos tincseimbe.

-Csak a hajam?-incselkedtem vele.

-Nem, a mosolyod, a szemeid, a kezeid, a lábaid, mindened. Főleg az ajkaid-tapadt rá az említett területre. Hamar elöntötte mindkettőnket a vágy, ahogy egyre forrósodott a helyzet. A kezem a pólója alatt járt és egyre nagyobb késztetést éreztem, hogy az a ruhadarab lekerüljön róla.

-Most neee-szakadt el tőlem zihálva, miközben próbálta magán tartani a pólót...

-Miért?-nyögtem ki a kérdést aggódva. A haja kész szénaboglyai, a szemei csukva... Még egyszer megcsókolt ugyanolyan szenvedéllyel, majd elhúzódott. Még a csók végét ízlelgette, mikor megszólalt:

-Muszáj..abbahagynunk...-küszködött a szavakkal. 

Izgatottan túrt bele a hajába, majd az órájára nézett, míg én durcásan kimásztam az öléből:

-Bakker, elkésünk... -káromkodott.

-Honnan? -kérdeztem, mert nem tudtam mi folyik itt.

-A fellépésedről, a duett. Sajnos túlságosan lefoglaltalak, így egy kissé késésben vagy a sminkestől-kacsintott rám, miközben megfogta a kezem és felhúzott.

-Menni fog, ráadásul ott lesz a meglepi-bátorított, de magamban fortyogtam, hogy nem tudok semmit a meglepetésről, de úgy döntöttem próbáljuk meg. Nem veszíthetek semmit azzal, hogy megpróbálom, nem igaz? Felkaptam a földről a levelet, a dobozt, és a füzetet. Azt akartam, hogy ott legyenek velem, míg újra fel nem készülök arra, aminek jönnie kellett. Lehet, hogy egyedül kell a színpadon álljak, de nem adom fel, mert megígértem, hogy soha nem adom fel... Ráadásul Onew is itt volt nekem már, többé nem válunk el, ígértem meg magamnak.

***

-Na végre, hogy itt vagy, Sarah!-tromfolt le a sminkes, majd jobban szemügyre vett:

-Mégis mit műveltél magaddal? A hajad egy szénakazal, a sminked elfojt, a ruhád csupa kosz... Istenem, valaki fogjon meg, mielőtt elájulok. Katasztrófa, azonnal ülj le, hogy lemoshassam...Onew mellettem nevetett, míg engem kezelésbe vettek. A sminklemosó csípett, és ennek hangot is adtam. Onew a kezemet fogta, ameddig én kihisztiztem magam és próbált megnyugtatni, de egyben ki is nevetett.Nemsokára azonban elengedte a kezem, én pedig nem láttam őt sehol... Hova tűnt? 

Másfél óra alatt rendbe kaptak és a színpad az enyém volt. Kész voltam. A mikrofont leteszteltem, tökéletesen működött. A hangstúdióssal sutyorogtam egy keveset.. Megváltoztattam az eredeti dalt. Úgy döntöttem valami mást éneklek, aminek tudtam a szövegét kívülről és szerettem. Úgy éreztem az elmúlt heteimről szól a szöveg és ezért akartam ezt énekelni. Onew-t továbbra sem találtam sehol. A stúdiós megengedte, hogy megcseréljem a számot egy másikra, amely már több éves volt. A színpadra állva lehunytam a szemem és vártam a zene kezdetét. Mindent beleadok, még ha egyedül is vagyok... Most kell megmutatnom... Próbáltam erőt önteni magamba és a szememmel a közönséget néztem,miután felnyíltak szemeim... El sem hittem kiket látok az első sorokban... A szemem könnyes lett, legszívesebben lerohantam volna a nézőtérre, hogy megöleljem őket, de tudtam, hogy először a szereplésemre kell koncentráljak, így hát a mikrofont a kezembe vettem és nekik énekeltem, illetve még annak az egy embernek, akit nem találtam sehol... 

Chapter 34- Te vagy az én álmom...

Chapter 34-You are my dream

1 hét elteltével: 

Sarah szemszöge:

A Lunával való edzés után az ebédlő felé veszem az irányt. Yunohe mellé telepedem le, Vivi sehol sincs, mert még mindig a különböző sajtótájékoztatókon szerepelnek GD-vel, ahol a kapcsolatukról faggatják őket.Vivi persze ragyog GD mellett és igazán boldognak látszanak a sok kamera és zargató kérdés ellenére. Mindenki izgatottan várja a duettjüket, ahogyan mi is Yuno-val. Egy keveset hallhattunk is belőle, de GD meglepetésnek szánja a produkciót.
-Ti hogy álltok Lunával?-teszi fel a kérdést nekem nagy sóhajjal Yunohe. A szemei alatt karikák, az arca sápadt. Az ételt csak csipegetve eszi, mint a madarak, majd leteszi az evőpálcikákat és rám koncentrál:
-Mostanában azt mondja, hogy a hangom egész jó, a táncot kivettük, mert a lábaim nem olyan biztosak , hogy lassúzzak a táncosokkal, de ami zavar az edzésünkben, hogy csak Onew-ról beszél és arról, hogy ő milyen remek partner ennél a dalnál. Kezdek kikészülni tőle... Mi a helyzet nálatok?-csóválom meg a fejem a saját helyzetemet átgondolván.
-Taemin-nal? Hát...Borzasztóan felidegesít a pimaszsága...  Tudod, bejön órát tartani, és néha elkapom, ahogy néz, majd letagadja az egészet, amint szóvá teszem és ha valamit rosszul csinálok, akkor gúnyosan kijavít és kacsintgat, komolyan mintha nem is ő lenne. A múltkor bejött Onew is az óránkra, és Taemin képes volt előtte nevetség tárgyává tenni... -horkant egyet a végén.

-Miii? Hogyan?-kérdem aggódva. Meglep Taemin viselkedése, hiszen emlékszem arra a srácra, aki részegen tántorgott haza és könyörgött nekem.
-Szerinte a mozdulataimban nincs elég erő, és nem vagyok elég hajlékony, így a minap is felsorolta a hibáimat és bemutatta a gyakorlatokat helyesen, miközben kinevettek mindketten-fejezte be egy még nagyobb sóhajjal Yuno.
-Ne foglalkozz velük, nemsokára vége lesz. Kibírjuk mindketten...-mondtam neki és magamnak is biztatásul.
-A legrosszabb az, hogy ő a tanárom,  akivel csak egy hete szakítottunk és képes az arcomba nevetni, kigúnyolni, majd flörtölni velem, ahogy régen tette....Tudom, hogy készül valamire, mert a viselkedése elárulja, de nem tudom mire...-roskad le a padra elkeseredve Yunohe, de megvigasztalni sincs időm, mert félbe szakítanak a csoporttársaink. 
-Csajok! Olvastátok a lapokat?-lép elénk Hae-ri.
-Nem, miért?-kérdem, de már az arcom elé is tolta az újságot. A címlapon Taemin és Chloe pózol, a szalagcím pedig nem is lehetne fájdalmasabb: Titkos randevú a nemzetközi színésznővel?

Yunohe mellettem még sápadtabb lesz, az ajkai remegnek,de próbálja tartani magát azzal, hogy félrenéz:
-Igen? Ez remek. Örülök, hogy ilyen jól megy a sora-vágja oda kicsit erősebben, mint kellene, majd távozik.
-Hát Yunohe-nek meg mi baja?-mér végig Hae-ri.
-Ugyan, csak rosszul kelt fel, nagyon ideges a fellépése miatt. Hiszen már csak 2 nap-mosolygok ártatlanul és igyekszem terelni a témát.
-Igen, biztosan a stressz... No sebaj, majd helyre jön, nekem mennem kell-tűnik el ő is, én pedig egyedül maradok, ezért úgy döntök felmegyek a szobánkba, míg Luna vissza nem ér edzeni.

Belépve igyekszem a megzabolázhatatlan szobából rendet csinálni, de nem vagyok könnyű helyzetben. A pulcsikat összehajtogatom, az új ruháimat beakasztom, beágyazom, és éppen a lent felejtett pokrócomért nyúlok, mikor beleütközöm a csomagba, amit Lina nyújtott át nekem még a legutóbbi találkozásunkkor. Még mindig nem nyitottam ki... Nem visz rá a lélek. Ezek nem az én cuccaim, hanem az ő dolgai, nekem pedig nincsen hozzá semmi közöm... Félreteszem, de nem elég óvatosan, mert a csomag széle kibomlik egy kissé,és ahogy felemelem teljesen szétjön a csomagolás.
-A fenébe, most még ez is?-mondtam magamnak, majd felkapkodom a leesett dolgokat.
-Egy levél, egy doboz és egy füzet... Valóban ebből kellene rájöjjek mindenre? Remek vicc.. De talán ha csak egy oldalt meglesek...

Taemin szemszöge:

Minden készen állt. Itt a tökéletes alkalom, hogy megmutassam neki..Vége a szurkálódásnak, mert ma végre visszaszerzem. A próba terem tele rózsákkal, lufikkal és minden egyébbel, ami ahhoz kell, hogy színt valljak. Várom, hogy az ajtó nyitódjon, de még 30 perccel a próba kezdete után sem jön. Idegeskedem, mi tart ennyi ideig? Még 5 percig ülök, aztán elindulok a dormuk felé. Éppen a barátnőjével van.
-Yuno, azt hittem próbánk van-vágom rá morcosan.
-A mait kihagyom...-néz rám dühösen. Egy pillanat alatt felmegy bennem a pumpa:
-Dehogy hagyod...-ragadom meg a karját, és kezdem el húzni a próbaterem felé. Duzzogva követ, majd belépünk, ő pedig hitetlenkedve mered rám:
-Ugye csak viccelsz? Mégis mi ez az egész?
-Ez itt mind azért jött létre, hogy meghallgass... Szeretném,ha nagyon figyelnél, mert csak egyszer mond...-kezdek bele, de leint.
-Egyszer sem kell. Világosan láttam, hogy találtál magadnak mást, szóval ne pazaroljuk egymás idejét, ha lehet....
-Mii? -értetlenkedek.
-Chloe! Azt hiszed nem olvastam az újságot?-csattan fel, én pedig rájövök mire gondol..
-Ez komoly?-nevetek, egyszerűen nem tudom visszafojtani, ő pedig összeszorított ajkakkal érzelemmentesen néz lefelé.
-Chloe-val együtt forgattunk, és csináltunk egy közös képet, ennyi az egész, nincs köztünk semmi, abszolúte semmi-mosolygok rá kajánul.
-Mindegy, nem az én ügyem...-fordul el tőlem...
-Yuno... Szeretném, ha meghallgatnál, rendben? Ígérem rövid leszek, legalábbis megpróbálok az lenni-mondom halkan, ő pedig szép lassan megfordul, a szemei könnyesek... A szavak a torkomra forrnak, de már nem fordulhatok vissza...  Eunhyuk, Kyuhyun, Siwon lépnek be először a terembe, majd őket követi a többi SuJu tag. A számot én választottam ki, nem volt kérdéses, hogy melyik szám jellemzi leginkább az érzelmeimet iránta. Ez volt a tökéletes választás:

Félek a dal végétől előre is, de tudom mit akarok mondani, már csak az a kérdés ő hogyan reagál és hogy pontosan mit fogok mondani, mert a felállított mondataim csődöt mondtak. A dal a véget ér feltűnően hamar, én pedig Yunohe arcát figyelem. A szemei könnyektől csillognak:

-Yuno... Akárki akármit mond, nekem te leszel a gyógyír mindenre... Azt hittem, hogy a hírnév és a csillogás elég ahhoz, hogy igazán boldog legyek egy olyan munkát végezve, amiről gyerekként csak álmodtam... Aztán találkoztunk és felborítottad az egész rendszert... Te vagy az én álmom és nem más, mindig is te voltál az... Szeretlek...-mondtam ki a színtiszta igazságot teketóriázás nélkül... 

A dolgok gyorsan történnek még felocsúdni sincs időm olyan gyorsan ölel meg:

-Én is...-mormogja a vállamba ragaszkodón...

-Micsoda?-kérdezem tettetett ártatlanul. 

-Én is... szeretlek, te idióta-kiáltja el magát, majd a következő pillanatban felkapom és addig pörgetem, míg el nem szédülünk, azonban még utána sem engedem el. Szorosan tartom a karjaim közt, majd mélyen megcsókolom, mint az első randink után. Szokás szerint ő sem késik a válasszal ugyanúgy csókol vissza, míg a külvilágot teljesen kizárjuk és nincs más csak ő és én...

2 nappal később:

Sarah szemszöge: 

Éppen Lunát várom 5 fele, hogy végre elkezdjük az edzést. Ez az utolsó próbánk, mielőtt megkezdődik az igazi megmérettetés. A teremben ülök, majd hirtelen a telefonom csengése szakít ki gondolataim közül. Luna az: 

-Sarah, ne haragudj, de nem tudok menni... Krystal-nak balesete volt és most megyünk be hozzá.. Ne haragudj, de fel kell adnunk a duettet-beszél a telefonba kínlódva. Én nem tudok megszólalni sem... A duettre rengeteget készültünk és most itt állok egyedül a betanult dallal, partner nélkül... Fantasztikus... A földre kuporodva összekoszolom a fellépő ruhámat, de már nem érdekel, hiszen sosem fogok a színpadra állni... 2 hét munkájának gyümölcse épp most veszik oda, sajnos... A táskámból előhúzom a füzetet, dobozt és a levelet, mert már nem tudok mit tenni... Így talál rám ő... 

[ONESHOT]-Online ismerkedés

[ONESHOT]-Online meeting

Írói megjegyzés: Ez az első novellám, amit még iskolai feladatra írtam és most dolgoztam át Kpop-osra. Lee Joon-t választottam főszereplőnek, mert bipoláris zavara van a valóságban és így megfelelőnek gondoltam a szerepre. Kicsit átdolgoztam a történetet, mert tényleg régen láttam és újra kellett fogalmaznom egyes részeket. Remélem tetszeni fog nektek ez a kis angst-szerűség. Jó olvasást! <3

2 éve regisztráltam egy 3-4 éve létrehozott közösségi hálóra. Lassacskán el is feledkeztem róla, tettem a dolgom, de mikor valamelyik nap hazaértem az iskolából, megnéztem a gmail fiókomat és láttam, hogy levelem érkezett. Nem számítottam semmi eget rengetőre, csak arra tudtam gondolni, hogy túl régen léptem fel az oldalra és kizártak, de nem így volt...

Egy bizonyos Lee Joon nevű felhasználó írt nekem privát üzenetet, amiben ez állt: "Szia! Láttam a képeidet, néhány a Seoul Arts School-ban készült, igaz? Pár hónap múlva oda fogok járni és jó lenne ismerni legalább egy embert. Köszi a választ, Lee Joon." 

Egy ideig haboztam haboztam a válasszal, de úgy gondoltam Joon jó szándékból írt... 

-Szia! Igen a Seoul Arts-ba járok, most vagyok 11-es, és te? Melyik osztályba fogsz járni? -írtam. 

Pár perc múlva jött is rá a válasz: -A 11/A osztályba kerülök, ha minden igaz. A régi sulimból eljöttem, mert nem volt a legjobb, de talán ez jobb lesz. 

-Remélem jól fogod érezni magad nálunk...

 ***

Azóta a nap óta az oldal folyamatos látogatója lettem. Időm nagy részét Joon és a gépem társaságában töltöttem. Hajnalba nyúló chat partikat tartottunk, Skype-on beszéltük át a gondjainkat, álmainkat... Joon lassan beette magát a gondolataimba és életem egyik meghatározó részévé vált, titkaim őrzőjévé és a legjobb barátommá. Alig vártam, hogy személyesen megismerjem. Elérkezett szeptember 1-je. Kora reggel volt még, mikor mondhatni kiugrottam az ágyból, hogy elkészüljek. 

A legjobb formámat akartam nyújtani, így mindent megtettem, hogy egyszerű, de lenyűgöző legyek. Hosszú hajamat még előző este befontam, most pedig apró hullámokban omlott szét a hátamon. A mindennapos alapozót feltettem és megspékeltem egy kis szempillaspirállal, szájfénnyel a kinézetem. Felvettem az újonnan vett farmeremet és a kedvenc felsőmet, így mikor anyuval összefutottam az előtérben, elismerően mért végig: 

-Biztos iskolába mész? Sosem láttalak még ennyire...másnak. 

-Ebben az évben egy picit változtatok-eresztettem el egy félmosolyt. 

-Ha már változásnál tartunk, az iskolából való késés is közéjük fog tartozni? 

-Hogy micsoda??? Igazad van, ha így haladok elkések, pá anyu!-futottam ki az ajtón. A gimnáziumig futottam, így mire odaértem teljesen kimerültem és csak lihegni tudtam. 

Túlságosan lekötött, hogy rendbe hozzam zilált külsőm, így észre sem vettem, hogy valaki megáll mögöttem.

-Yeon Seo?-hallottam a kissé rekedtes hangot a hátam mögül. Megfordultam és egyből Joon izzó fekete szemeivel találtam szemben magam, amelyeket elrejtett a szemüveg. Kócos fekete haja kicsit a szemébe lógott, de a látásban nem zavarta. Egy szimpla farmert és pulcsit viselt alatta inggel.

A csodálkozástól, hogy végre élőben is találkozhatunk kellett pár perc, hogy én is üdvözöljem őt:

-Annyira örülök, hogy végre láthatlak. 

-Én is. Az utóbbi pár napban nem voltál fent a neten. 

-Igen, volt egy kis dolgom-feleltem. Válaszul csak elhúzta a száját, én pedig félénken elmosolyodtam.

-Ne haragudj-próbáltam oldani a hangulatot.

-Rendben, mennem kell, pá-hagyott ott. Az első napunk az iskolában így telt, órák után hazakísért és bemutattam anyunak. Mindketten egy kicsit félszegen vették a találkozást, de én végtelenül boldog voltam... egészen éjszakáig... 

Éjjel felriadtam, úgy éreztem valaki figyel...A következő hetek is így teltek, majd hónapokká alakultak. Kezdtem paranoiás lenni..Minden egyes pillanatban, mikor egyedül voltam hátranéztem, hogy nincs-e valaki mögöttem, de egy pár hét után már nem is mertem hátra pillantani. A napjaim szorongással teltek, meglehetősen halkká váltam. Éjszaka nem mozdultam ki soha, ahhoz túlságosan féltem... A barátaim apránként eltűntek mellőlem , csak Joon és Jun Hyung maradt velem az iskolában. Jun Hyung a barátom volt, aki mindig ott lebzselt Joon és körülöttem. Joon gyakran megsértődött, ha Jun-nal voltam.

Nem volt ez másképp ma sem. A különbség annyi volt, hogy jobban felhúzta magát és elment. Nem láttam az órákon és a suli vége után se, ezért elindultam a házukhoz. 

A sarkon lefordulva, kiáltozást hallottam:

-Miért nem érted meg? Be kell venned a gyógyszereidet, különben megint elkezdődnek a rohamaid, amik azután történtek..Ezt akarod? 

-Az baleset volt, ami akkor történt és annak hatására lettem az, aki.. Most sokkal jobb az állapotom. Miért nem értitek?-hallottam Joon üvöltését. 

-Apád rengeteget dolgozott azon, hogy elsimítsuk az ügyet. Legyen eszed, fiam...Ha megint elszabadulnak a dolgok megint költözünk?-kezdett sírásba az anyukája. -Még mai napig látom magam előtt annak a lánynak a szüleinek arcát, ahogy sírnak a lányuk teteme fölött.. Álmaimban is kisértenek...

-Szerinted engem nem? Torkig vagyok , hogy mindig ezt hozzátok fel. Hagyjatok békén. Tudom milyen vagyok és mit teszek....Hiszen a kezeim között halt meg.. Már másfél éve csak őt látom mindenhol, mindenkiben: az angyali arcát, zöld szemeit, óvó kezeit, azt, ahogyan utoljára megérintett.  Claire emléke mindig itt lebeg és itt is fog, de változott a helyzet, anya... Többé nem félek kimondani Claire nevét. Megismertem egy lányt és hála neki túlléphetek Claire-n. Az állapotom ezerszer jobb neki köszönhetően..-a szavait pillanatnyi csend követi. 

-Hozzá jársz ki éjszaka ? Miatta nem vagy itthon?-suttog az anyja. -Ugyanazt teszed, mint Claire-rel, megfojtod... A rajongásoddal ítéled majd őt is halálra...-csattanást hallok.

-Elég legyen!-mordul fel Joon. -Ne mondd meg mit tegyek, anya.Részemről lezártam az ügyet, viszlát-tűnt el.Vártam egy keveset, majd bementem a házba, ahol a földön ülő, arcát fogó, reszkető édesanyát pillantottam meg.
-Elnézést, hogy így betörök, csak hallottam a kiabálást. Jól van?-kérdeztem.
-Oh, Yeon Seo, annyira sajnálom-patakzott a könny a szeméből.
-Mit?-néztem meglepetten.
-Kérlek, nagyon vigyázz magadra, légy óvatos és kerüld a fiamat-fogta meg a kezemet csontos kezével.
-Miért?-kérdeztem halkan.

-Tudod, Joon egészen átlagos gyerek volt, csak nagyon szeretethiányos...Aztán rátalált Claire-re az előző iskolájában. Összejöttek, majd mindenhová követte, mint egy kiskutya.. Claire pedig egyre rosszabbul lett tőle. Az édesanyja egy nap felhívott, én akkor tudtam meg, hogy Joon követi a lányát mindenhova, azt mondta tüntessem el a fiamat a lánya közeléből, mert a lányát kénytelen pszichológushoz hordani a fiam megszállottsága miatt. Aznap szakítottak... Joon 1-2 hónapig rendben volt, legalábbis azt hittem minden rendben, de aztán az érzései eluralkodtak rajta.. Ellógott, betört Claire házába, több alkalommal zaklatta őt, habár többször próbáltam megállítani... Még a szobájába is bezártam, de mindhiába... Valamelyik esős napon megint csak követte, Claire pedig észrevette. Elkezdett rohanni az úttesten, egy autó pedig akkor kanyarodott be és elütötte őt... Természetesen riasztottak minket és a lány szüleit is... Claire anyja reszketve ölelte magához a sovány testet, amit mint megtudtam egy ideje infúzión tápláltak, mert a lányuk nem evett... -az asszony remegve törölte ki a könnyeket a szeméből.

-A fiam teljesen megőrült, a nap 24 órájában küzdöttünk az életéért. A doktor rengeteg gyógyszert: antidepresszánsokat, nyugtatót és altatót írt fel. Rendszeres terápiákra hordtuk. Végül elhagytuk a várost, ahol éltünk, mert az igazgatónő és a pszichológusunk azt javasolta. Mindketten azt mondták a környezetváltozás sokat segíthet. Mióta eljöttünk 2 hónapja jobban van, aminek örülök, de zavar, hogy nem szedi a gyógyszereit megint és félek, hogy kezelhetetlenné válik. Mondd csak, Yeon Seo... Nem láttad őt egy lány körül mostanában?-néz fel rám aggódva.

A mondandója és a rengeteg információ betölti az agyam minden területét és lesokkol.. Kell egy pár perc, mire összeszedem a gondolataimat és rájövök én vagyok az, akiről Joon beszélt... Én vagyok a következő..

Chapter 33-Lányok, lányok, lányok...

Chapter 33-Girls,Girls, Girls...

-Én ezt nem bírom tovább... Hagyjon elmenni, rájöttem már, hogy nem nekem való ez a pálya...-hallom egy lány remegő hangját, ami el-elcsuklik. 

-Úgy gondolod a részeg férfiak kiszolgálása Cho bárjában jobb munka, Yunohe?-teszi fel a kérdést PSY, nekem pedig elszorul a torkom. Nem mehet vissza Cho-hoz, ezt mindannyian tudjuk, ő is... Most mégis ezt kéri... Elment az esze...

-Én.. csak.. engedjen el-mondja makacsul.

-Mi lesz Taemin-nal? Legutóbb még igen komolyan...-PSY nem tudja befejezni a mondatot, én pedig üveg csapódást hallok. 

-TAEMIN-RÓL EGY SZÓT SE!-kiáltja, majd kiviharzik, majdnem feldöntve engem. Nem térek magamhoz a kábulatból, Yunohe sosem viselkedett így. Nem jellemző rá ez a hirtelen harag, hiszen ő mindig olyan, mint egy energiabomba, akit cukorka és gyümölcsös parfüm illat leng körbe. Olyan ember, aki mindig mosolyog és nem adja fel soha, nem ilyen... 

A gondolataimból PSY riaszt fel:

-Sarah? Mit keresel itt?-néz rám meglepetten, én pedig ijedten kapom fel a fejem.Bűnbánóan nézek rá, mert tudom a szavaim rosszul fognak esni neki, de már nem bírom ezt.

-Van valami, amit mondanom kell... Ki akarok lépni...-kezdem.

-Mi a baj veletek? Ma már ez a 2. alkalom, hogy valaki ki akar lépni. Ennyire rosszul bánnak veletek a tanárok vagy mi a probléma? 

-Nem, a tanárokkal semmi gond, én csak.. nem értek az énekléshez, se a tánchoz és szeretnék egy másik pályán boldogulni.

-Mi lesz a debüt terveiddel? Onew-val már nem vagytok együtt, de ne add fel még. Fiatal vagy, még senki nem szedett szét úgy igazán. Nem kaptál anti-fanoktól levelet, nem küldtek neked megölt patkányt, se más undorító dolgot. Tehát nem értem... Az idol lét nem egyszerű, de mit vártál? Nem babusgatnak, Sarah, ez nem az a hely. 

-Tudom, és rájöttem, hogy én nem vagyok ide való, tehát kérem a papírjaimat és már itt sem vagyok. Már összepakoltam úgy ahogy-mondom ki az igazságot.

-Hadd meséljek neked valamit... Miután elrohantál, Lina bezárkózott a szobátokba, Onew volt az egyetlen, aki itt maradt. Könyörgött nekem, hogy adjak nektek próbaidőt, mert mindkettőtöket kitettem volna a viselkedésetek miatt, de ő mégis térdre ereszkedett előttem és úgy kért, hogy adjak nektek időt. Itt vannak a próbák, és a duettverseny, próbáld meg. Ha még ez sem lenne elég, kaptam egy levelet...

-Milyen levelet?-kérdezem gyanakvóan, mert titokban aggódom, hogy a főnököm az, hogy megbüntessen, amiért nem válaszoltam a hívásaira. 

-Bizonyos Lora írta, alig 8 éves.

-Lorena? Hol a levél?-kérdezem könnyek között. 

-Nálam, tessék, olvasd el-nyújtja át a levelet. A borítékot kibontva azonnal széthajtom a gondosan összehajtogatott levelet és olvasni kezdem a girbegurba sorokat:

"Kedves Nővérkém! A minap láttunk a TV-ben, képzeld anyuval rettenetesen büszkék vagyunk. Gyönyörű vagy és te vagy a kedvencem a versenyzők közül, de Sarah... Ne sírj annyit, mert anya azt hiszi rosszul bánnak veled és aggódik. Ne add fel, nővérkém, bízunk benned, légy ügyes. Szeretünk, mutasd meg a tanároknak, hogy mennyi minden rejlik benned. Lora és a mami." 

A végére jutva már csak szipogva szedem a levegőt. Annyira hiányoznak... A kezemben szorongatom a rózsaszín papírra írt könnyeimtől átázott levelet, miközben PSY a vállamra teszi a kezét:

-Látod? Érzed mennyire bíznak benned?-teszi fel a kérdést.

-Annyira.. köszönöm... El sem tudja képzelni mennyire szükségem volt erre a levélre... Köszönöm.. Mennem kell, ki kell csomagolnom...Elnézést..-mondom és már repülök is ki az ajtón a mellkasomhoz szorított levéllel.

Onew szemszöge:

A fiúk letusolták Taemin-t és ágyba dugták, de a kedélyek még mindig nem nyugodtak. Minho rettenetesen dühös mindenkire és Key-jel nem szólnak egymáshoz. Jonghyun-nak elege lett és lelépett a stúdiószobába. Én pedig úgy látszik vezetőként a saját életem és bandám romba döntésének forrása lettem, így inkább visszavonultam a szobámba. A fiókomban kutakodok, hogy megtaláljam a dobozkát és a levelet, de sehol sem lelem, hiába keresem. Hol van? Átnézem a papírokat, kottákat, könyveket, de végül nem találom meg. Remek, még ezt is elhagytam. A kis füzetem után nyúlok a szokott helyre, de a semmit markolom meg. Mi folyik itt? Csak úgy eltűnnek a dolgaim? Minho és Key konyhai veszekedésébe bekapcsolódva teszem fel a kérdést:
-Nem láttatok egy kis dobozt egy levéllel, és a kis füzetemet?-teszem fel a kérdést, miközben egymást marják.

-Nem, miért?
-Mert eltűnt, a dobozban volt valami fontos, nagyon fontos. Biztosan nem tudjátok? Életbe vágó!
-Dehogy láttuk, hyung, de ez az idióta egyfolytában idegesít. Már 2 órája csak Lináról beszél, arról a kígyóról-grimaszol Key.
-Vigyázz a szádra, drámakirálynő-vágja oda neki Minho, én pedig éppen szétszedném őket, mikor a maknae vándorol be a konyhába kómásan.
-Hol van Yuno?-kérdi a szemeit dörgölve, még félig álmodik...Egyikünk sem válaszol, majd bekattan nála valami és újra sírni kezd.
-Annyira hülye vagyok, skacok. Hiszen elment, dobott, mert összevesztünk... Nem értek én a lányokhoz, mindannyian bonyolultak, csak egyet tudok vissza akarom kapni, de nem tudom hol kezdjem-mondja búsan, Key pedig mosolyogva kezdi eldúdolni a Girls, Girls, Girls c. dalunkat. Taemin pedig rákezd énekelni, én pedig folytatom, míg végül mindannyian beleadunk mindent és Jonghyun is előkerül a stúdióból, így a csapat együtt énekli a dalt:

A dalt még 2-szer elismételjük, miközben a koreográfiát sem hagyjuk le a konyhában. A végén mindannyian a nappali szőnyegen feküdve nevetünk egymást ölelve, és érzem megtört a jég. Újra ugyanaz a csapat vagyunk, akik bátorítják, támogatják egymást, mert a SHINee tagok a családom részét képezik.

-Tehát énekeljek, vegyek új ruhákat, zongorázzak, legyek magabiztos, de érzékeny?-kérdi a maknae komoly arccal.
-Vesd be a Flaming Charisma erejét, az minden nőre hat-vigyorog Minho, de Key oldalba vágja.
-Milyen Flaming Charisma? A legjobb, ha vesz neki rózsát és egy gyönyörű Versace karórát-mosolyog ábrándozva Key.
-Most a saját vágyaidat mondtad el? Szerintem jobb, ha nem pénzbeli értékekben gondolkodsz. Hajtogass ezer darut neki, és mutasd meg neki mennyire szereted, vond a karjaidba, suttogj lágy szavakat a fülébe és csókold meg-enged el egy lágy sóhajt Key.
-Ahogy mondtam az a legjobb, ha kiöntöd neki a szívedet egy dallal és őszintén feltárod neki az érzelmeidet daruk, kacsintások, karórák és miegymás nélkül-vigyorgok rá az összezavarodott maknae-ra.
-Így lesz, köszönöm srácok, ti vagytok a legjobbak. Most viszont mennem kell szervezkedni-kacsint egyet ránk, mi pedig aggódva nézünk rá.
-Miben mesterkedsz Lee Taemin?
-Valami számomra is furcsa dolgot fogok tenni. Megmutatom neki... Skacok 20 perc múlva találkozunk a stúdióban, rendben? Hozok még pár embert, sietek vissza-mondja és mielőtt még kifaggathatnám mire készül, el is szalad. Én pedig mosolyogva nézek a hősszerelmes maknae után, miközben a saját szívem megremeg, hiszen az én terveim már nem válhatnak be, mert elvesztettem azt a dobozt.